Sarah J. Maas-Tüskék és rózsák udvara-sorozat
"Spoileres kritika"
Ebben a bejegyzésben, a New York-i születésű írónő sikersorozatáról írnám le szubjektív véleményemet. A trilógia első része még márciusban került a kezembe, de az érettségi miatt két hónap alatt tudtam csak befejezni a három vastag kötetet. Fontos leszögeznem, hogy Sarah J. Maas könyvei közül eddig csak a Tüskék és rózsák udvarát, a Köd és harag udvarát, illetve a Szárnyak és pusztulás udvarát volt alkalmam olvasni. A kiegészítő kötetet, a Fagy és csillagfény udvarát egyelőre nem tervezem a kezembe venni, a Court of Silver Flames címet viselő, Nesta-ról szóló könyve pedig még nem jelent meg magyarul.
,,Ritkán fordul elő, hogy valaki megköszöni, hogy elvitted meghalni."-idézet a Tüskék és rózsák udvara első részéből.
Elsőre szeretném kiemelni a címeket. Mind angolul, mind magyarul remek csengésük van, de a gyakorlatban számomra nem működtek. Fantasy regényeknél szerintem az a legeredményesebb, ha a cím minél rövidebb, és lényegre törőbb. A sorozatban ez nekem hiányzik. Az udvaroknak valóban fontos szerepük van a cselekményben, de a rózsák és a tüskék maximum metaforák lehetnek, a történetben semmilyen komoly szerepe nincs a rózsabokroknak.
A köd és a harag egy fokkal jobban utal a történetre (harag van bőven a második kötetben), de leginkább a harmadik rész címe hajaz a cselekményre. Igaz, hogy a szárnyak helyett, sokkal inkább a pusztulásra helyezi a hangsúlyt az írónő...
A kissé semmitmondó címeket ellensúlyozza a gyönyörű borító. Nem szoktak hatalmas elvárásaim lenni a borítókkal, a minimalista stílust ugyanúgy szeretem, mint a díszítettséget, a könyvsorozat viszont határozottan az utóbbi irányába hajlik. Mindegyik rész elején a főszereplő, Feyre található, más-más beállásokban, ruhákban, illetve a háttér színe is változik. Egy szó, mint száz, a borítók csodálatosak, még a háttérszíneket is sikerült ízlésesre csinálni.
,,A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát."
Ez lenne az első kötet fülszövege. Olvasva a könyvet, rájön az ember, hogy a beharangozó nagyjából az első 150 oldal cselekményére utal csak. A sorozat első kötete éles kontrasztot képez két folytatásával, főleg a szerelmi szál megváltozása miatt. Sőt, nekem még maga a könyv is két külön könyvnek érződött.
Az első fele betudható egy fantasy-világban játszódó romantikus történetnek, Tamlin és Feyre megismerik egymást, szépen lassan kezd kialakulni köztük valami, majd össze is jönnek. Ez a rész számomra kicsit unalmas volt. A kötet második felében Feyre szerelme megmentésére siet, így itt már a romantikus légyottok mellett előtérbe kerülnek a kalandok is, a lány harcol óriás féreggel, gonosz tündérnővel, és későbbi szerelmével is. A lány próbái érdekesek voltak, és jó jelnek vettem, hogy megjelentek a durvább, vérontós jelenetek, amik értelmet adtak a tündérek brutális jellemének.
A második és harmadik kötetben Feyre már tündérként éli mindennapjait, rájön, hogy korábbi ellenségét Rhysand-et szereti, a pasi mellé pedig beújít egy másik udvart, és új barátokat is. Tény, hogy az Éjszaka Udvarában izgalmasabb alakok laknak, mint Tamlin erdei kastélyában, de maga a recept soha nem változik. Mindhárom könyv hasonlóan épül fel:
1.Tamlin megjelenik a színen, akit Feyre minden kötet elején lényegében utál.
2.Romantika több száz oldalon át, a Tüskék és rózsák udvarában Tamlinnal, majd a másik kettőben Rhysand-del.
3.Az utolsó kétszáz oldalon bejön egy ellenség, akit addig maximum csak említettek, majd hőseink egy kardsuhintással kinyírják, és közülük senki sem hal meg.
Úgy tűnhet, ironizálok, de ez az alapkoncepció leegyszerűsítve. Működött? Elsőre igen, másodjára a másik fiú miatt szintén, de harmadszorra már sok volt a dolog. Lényegében ugyanazt kapjuk meg háromszor, ez pedig a sorozat egyik legnagyobb hibája. Rhysand és Feyre szerelmi történetét a végtelenségig elhúzni még a pikáns szex-jeleneikkel sem lehet.A harmadik rész közepére lett végleg elegem belőlük, amikor egy háború közepén sem voltak képesek egymáson kívül mással foglalkozni.
Tamlin, Feyre első lelki-társa. Nem kell túlságosan hozzászokni, mivel az első kötet után lecserélik.👏
Ebben a sorozatban a szerelmi-szálon van a hangsúly, ami rendhagyó módon megváltozik a második kötetben. Egyedi megoldás, de szerintem jó döntést hozott vele az írónő. Tamlin már az első könyvben sem lett a szívem csücske, a fickó hosszú távon nem volt jó választás a főszereplő kedvesének. Szóval magát a váltást nem bántam, Rhysand sokkal inkább passzolt Feyre-hez, és az olvasók ízléséhez is,...de mégsem lett nálam könyves álompasi. A jobb szerelmi szálak közé tartozott az övéjük, de azért nem emlegetném követendő példaként. Azon kívül, hogy egymás párjai, és sokat vannak együtt, nem nagyon éreztem, mitől lenne olyan különleges a kapcsolatuk.
A világ jól volt felépítve, a könyvekbe nyomtatott térképek sokat segítettek, külön tetszett, hogy a második részben egyre többet utaztak, gyakran jelent meg új helyszín. A tündérek egyedi jegyei és történelme kellően érdekesre lett megírva, bár a főurakon és a családjukon kívül a legtöbb tündér nagyjából csak a kinézetében és örök életében különbözik egy embertől. Feyre képességei nekem kicsit sokak lettek, konkrétan annyi mindent tudott a történet végére a lány, hogy a felét már nem is nyílt alkalma bevetni a végső csatában, de elfogadható volt az indok, hogy miért képes ennyi mindenre a lány.
A világ rendben volt tehát, a történet kissé kifulladt a végére, de mi van a szereplőkkel? A rövid válasz: nem sok vizet kavarnak.
Feyre szemszögéből olvassuk a történetet, amivel az a gond, hogy bár Feyre a harciasabb főhősnők közé tartozik, nem feltétlenül szerethető főszereplő. Néha önző, máskor egész bátor, és önfeláldozó, de sajnos a ,,Rhysand minden felett" érzése beárnyékolja az utolsó könyv végét is. A legnagyobb gond az, hogy a karaktere kettősségekben mozog, egyszer barátságos, jószívű úrnő, máskor magában tervezgető, bosszúszomjas nőszemély. Még morálisán szürke szereplőnek sem nevezném, ő egész egyszerűen ide-oda ugrál a jó és rossz közt.
Tamlin pont annyira számít a nagy egészet tekintve, mint amennyit már leírtam róla. Nem lesz senki kedvenc szereplője, és remélhetőleg Sarah J. Maas ezzel le is zárta az ő történetét. Rhysand múltja és képessége izgalmas, maga a srác viszont annyira nem nagy durranás. Tud kedves lenni, nem irányítja Feyre-t, és jó főúr, de nagyjából ennyi. Két barátja, Azriel és Cassian ezzel ellentétben a két legkirályabb fiú a sorozatban, őket a legtöbb olvasó egyébként is imádni fogja. Mellettük elég nagy kérdés, Feyre hogyan szerethetett bele pont Rhys-ba.
Emlékezetes gonoszokra senki ne számítson, az ellenségek itt pár oldal leforgása alatt legyőzött, gyenge motivációval felruházott figurák. Szerintem mindent elmond, hogy három könyv alatt egyedül egy fontosabb karaktert tud eltenni láb alól Hybern-királya. (Bár később őt is visszahozzák természetesen az életbe.)
Mor, Lucien és Feyre testvérei inkább az átlagos kategóriába sorolandó mellékszereplők. Vannak jó pillanataik, de egyikük sem érdemelne külön könyvet. (Bár Nesta már meg is kapta a sajátját.) Akit azonban kiemelnék, az Amren, akit én valamiféle démonnak képzeltem el olvasás közben. Jelenleg számomra ő a legjobb, amit az írónő valaha kitalált. Őt éreztem az ízlésemhez legközelebb álló szereplőnek, imádtam olvasni a jeleneteit.
Amren, a kedvenc szereplőm az egész sorozatból.💖
Összességében a Tüskék és rózsák udvara, egyszer élvezhető olvasmány. A három kötet közül a másodikat mondám a legjobbnak, a harmadik kissé csalódás hozzá képest. Vannak szerethető karakterek, egyedi világ, a fantasy-elemek is a helyükön vannak, és igen, értékelhető szerelmi-szálat kapunk benne. Valószínüleg sokáig nem fogom újraolvasni, habár az írónő férje nemrég megemlítette, hogy tévés sorozatot terveznek készíteni a könyvek alapján. Az eredményre kíváncsi leszek, mindenképp bele fogok nézni, úgy érzem még így is akadnak jelenetek, amelyek jól működhetnek a vásznon.
Ajánlom a sorozatot, ha:
✦ szereted az erotikával fűszerezett fantasy regényeket
✦ szeretnél egy több köteten átívelő szerelemről olvasni egy ötszáz éves főtündér, és egy kezdetben halandó lány közt
✦ ha szereted az írónő egyéb műveit
✦ ha egy egyszer-olvasós, nyári könyvsorozatra vágysz
Nem ajánlom, ha:
✦ nem bírod a kiejthetetlen neveket és/vagy a a gyakran idegesítő mellékszereplőket
✦ zavar, hogy nincs benne kemény gonoszfiú
✦ nincs gyomrod hozzá, hogy háromszor megemészd ugyanazt a cselekményívet
Az én értékelésem: ✮✮✮✩✩ 5/3 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése