!!SPOILERES KRITIKA!!
Holly Black tündéres sorozatával többször is szemeztem a könyvesboltokban. Már ránézésre látszik, hogy nem vastag kötetek, a fülszövegek ígéretesek, és a borítók is gyönyörűek. Nem is beszélve arról, hogy az utóbbi években eléggé felkapottak lettek a tündéres fantasyk. A könyv remek alapokon állt, igazából örömmel vettem a kezembe, és izgatottan vártam, hogy milyen érzéseket fog bennem kelteni.
Hazugság lenne azt mondani, hogy semmi nem tetszett benne. Az első könyvet még kimondottan élveztem is. A gond inkább a másik két résszel, illetve a sorozat egészével kapcsolatos. Sajnos én a harmadik kötet végére valósággal szenvedtem az olvasásával.
A nyelvtan és a szerkesztés rendben van, tényleg érthető, hogy miről lenne épp szó, egész egyszerűen csak...a történet számomra rettentően unalmas és/vagy idegesítő lett. Az egész szerintem több ponton is elromlott.
..Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.
Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.
Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia." (A kegyetlen herceg fülszövege)
A szereplők. Jude a sorozat hősnője, aki az elején teljesen szimpatikus az olvasónak. Bele lehet magunkat képzelni a folyton rettegő, de magát erősnek mutató lány sorsába, akit balszerencséjére az az ember nevel fel, aki megölte a szüleit. A végére kissé ő is ellaposodik, főként cselszövésekkel foglalatoskodik az utolsó kötetben, és bár elvileg ügyesen bánik a karddal, úgy háromszor használja a fegyverét három könyv alatt.
A másik főszereplő Cardan, akit én valahogy képtelen voltam megkedvelni. Semmi bajom nincs vele, hogy egy szereplő gonosz, kegyetlen vagy éppen egy arrogáns hercegecske. A probléma ott kezdődik, hogy az írónő vele szeretné összeboronálni a főhősnőét. Hiába tündérfölde és különböző értékek, én képtelen voltam elhinni, hogy ők ketten jók egymásnak. Egy kevés csipkelődésből még kerekedhet szerelmi szál, de a srác konkrétan megalázta, száműzte, és egy ponton majdnem hagyta megfulladni a szerelmét! Azt inkább fel se rovom, hogy meglehetősen kevés romantikus jelenet kapott helyet a könyvekben. Nyilván kellett a hely Jude oldalakon át taglalt terveinek, és a lány reggeli öltözködésének leírására.
A többi szereplő vagy teljesen jellegtelen, vagy túl keveset szerepelnek. Az Árnyudvar kémei akár érdekesek is lehettek volna, ha nem csak akkor jelennek meg, amikor el kell lopni valamit vagy ki kell nyírni egy trónbitorlót. Jude egész családja idegesítő egy idő után. Az ikernővére kétszínűbb és akaratosabb, mint a sorozat valódi gonoszaként elkönyvelt örökbefogadó apa. A másik nővér, Vivi, időnként eltűnik a halandók világában, és csak akkor néz rá a húgaira, amikor már tényleg nagy bajban vannak. Az anyjuk és az öccsük három könyv alatt alig csinál bármi fontosat.
A legnagyobb bajom nekem mégsem a szereplők vagy a szerelmi szál elrontása volt. Maga az alaptörténet érdekesnek látszott. Egy halandó, a tündérek világában próbál boldogulni, és igyekezik legyőzni az őt fenyegető népséget. Három könyvön át vártam, hogy Jude mikor tesz valamit a rengeteg tündér ellen, akik megalázták, megkínozták, vagy megpróbálták megölni.
De semmi ilyesmi nem történt. Még amikor kialakult a két ellenséges tábor is, amikor ott voltak a háború kapujában...akkor se történt semmi ilyesmi. A harmadik könyv végére valami nagy leszámolást vártam, ami teljesen elmaradt, mert a főszereplőt az utolsó ötven oldalon kígyóvá(?) változtatják. Egy csepp vér nem folyt, hiába harangozták be, és készítették elő a terveket egy teljes könyvön át. Volt benne vagy tíz velejéig romlott alak, akik közül alig hárman kapták meg megérdemelt büntetésüket. Azt már egyenesen nevetségesnek tartottam, amikor egy árulót, aki ráadásul megölte főhősnőnk emberszüleit, az emberek világába száműznek. Ezzel meg is lenne oldva a probléma?
Ez a könyv a végére már szenvedéssé vált, és annyi hazugság, pálfordulás és árulás kapott helyet benne, hogy maga az olvasó sem érti teljesen, kik is benne a jófiúk. Én csak azoknak ajánlanám, akiket nem zavar, hogy meglehetősen kevés történik benne, és akik a harcjelenetek helyett a hosszas cselszövéseket kedvelik.
Az én értékelésem: ✭✭✩✩✩
,,– Azt hittem, talán az egyik fivérem zaklat.
A fejemet rázom.
– Semmi ilyesmi – biztosítom.
– Döbbenetes. – Úgy ejti ki a szót, mintha valami hatalmas dicséretben részesítene. – Tudom, hogy az emberek képesek hazudni, de elképesztő látni, ahogy megteszik. Hazudj újra!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése